Welcome
to
London

Ez a felirat áll egy kopott, öreg fatáblán valahol egy nagyváros határában. Új élet reményében tettem be ide a lábam. Más talán az újvilágba ment volna vagy bejárta volna a világot, de én ezt a helyet választottam. Hogy miért? Nem tudtam volna megmondani akkor, semmi vonzó nincsen egy esős, szürke ,komor városban, de mára már tudom, hogy a sors akarta így. Izgalomra vágytam, valami érdekesre és talán kicsit többet is kaptam belőle a vártnál. Pár hét alatt gyökeresen megváltoztam. Az a valaki, aki akkor voltam, reményekkel, álmokkal, teljesen megszűnt létezni, az elkényeztetett kislányból felnőtt nő érett,  a kanári kinőtte a kalitkát, amiben egész életében szenvedett.
Rengeteg embert ismerhettem meg és zártam a szívembe, talán van, akit képtelen leszek elengedni...
És most itt állok, karddal a kezemben, amit még egy hónapja talán fel sem bírtam volna emelni, mára pedig egyetlen suhintással halálos sebet tudok ejteni vele halandón és halhatatlanon.
Nem tagadom, rettegtem ettől a naptól, ha csak eszembe jutott, hogy egyszer itt kell állnom, azt a fájdalmat senkinek nem kívánom. Mostanra már az összes félelem elszállt. Bátornak kellett lennem. Mögöttem több száz harcos áll, készen arra, hogy az életét adja egy városért, amit az otthonuknak neveznek és csak a jelemre várnak.
Sikolyok és halálhörgés az, ami jelzi az útjukat. Itt vannak.
Mély levegőt veszek, vér bűze terjeng mindenfelé. Erősen szorongatom a markolatot, majd egy határozott kiálltással mind megindulunk... 

Vendégkönyv